VIII. Kul-túra - Buda 3.

Nyolcadik túraként ajánljuk a Tabán, a Nemzeti Táncszínház, a Hagyományok Háza és a Tabán Artmozi megtekintését.

Kiinduló pont: Tabán

A Tabán  Budapest I. kerületének egyik városrésze.Tabán név alatt ma a budai Várhegy, a Gellérthegy és a Naphegy közé ékelődő völgyet szokás érteni. Valójában ehhez a városrészhez tartoznak a Gellért-hegy északi lejtőjének utcái és a Nap-hegy déli része is. Nyugat felől a Déli vasút pályája, északon a Víziváros, ill. a Krisztinaváros, valamint a közéjük ékelődő Várhegy, keletről a Duna határolja. (Eredetileg a Tabán külterülete volt az egész mai Lágymányos is.)

A városnegyed ma is használt neve a török eredetű Débágháne/Tabakhane szóból származik, jelentése: Tímár-telep. Arra utal, hogy egykor cserzővargák, tímárok műhelyei voltak itt. Ez változott később Tabahonra, majd rövidült-magyarosodott Tabánra. A név sok más hazai településen is használatban volt és fennmaradt, például Pécsett, Szegeden, Szolnokon stb.

A magyar honfoglalás után elődeink Kis-Pest nevű települése jött létre a továbbra is fontos révátkelőnél. A tatárjárásig virágzó falu neve többször is változott, Szent Gellért város, Kelenföld, s az itt fakadó meleg vízű források után Alhévíz néven is jegyzik a középkori írásos emlékek. A tatárjáráskor elpusztult település IV. Béla várhegyi építkezéseitől kezdve megújult, ám kívül rekedve a várfalakon Buda elővárosa lett. Mátyás király uralkodása alatt fedett folyosóval kötötték össze a palotát a Gellérthegy lábánál fakadó hőforrásokkal. A török hódoltság alatt az őslakosság egy része elmenekült, a település azonban fejlődött: a hódítók fürdőket építettek a melegvíz-forrásokra, s dzsámikat emeltek.

A XVIII. századra vályogházakkal, egymáshoz ragasztott, zsindellyel fedett, szegényes épületekkel szegélyezett, szabálytalan, girbe-gurba utcácskák alakultak ki. Lakóik a több évszázados hagyományokra visszatekintő szőlőműveléssel foglalkoztak, de a rendezetlen és rendkívül sűrűn beépített negyed jelentős számú iparosnak, kereskedőnek is otthont adott. Annak ellenére, hogy a Tabánt 1810-ben tűzvész pusztította, s nem kímélték az Ördög-árok árvizei sem, 1821-ben mintegy ezer házat írtak itt össze. 1849-ben, amikor megnyílt a Széchenyi lánchíd, elvesztette a révátkelőhely nyújtotta sok évszázados jelentőségét.

A XIX. század és a XX. század fordulójára szórakozóhelyekkel, éttermekkel, borozókkal telt romantikus negyeddé vált, a budapesti „Montmartre"-ként is emlegetett Tabán írók, költők, művészek kedvelt helye lett. Mielőtt véglegesen megpecsételődött a sorsa, a kor irodalmi életének jeles személyiségei (Szerb Antal, Tersánszky Józsi Jenő) szólaltak fel megmentéséért, festők ragadtak ecsetet, magánszemélyek fényképezőgépet megörökítéséért (a legjelentősebb alkotások Zórád Ernő akvarelljei).

1933-1936-ban bontották le a mai tabáni park helyén állt házsorokat, csak néhány épületet kímélt meg a „városrendezési láz". A helyébe tervezett új városrész azonban soha nem épült fel. Mára csak a török kori kupolacsarnokot is őrző Rudas és Rác fürdő, az Arany Szarvas-ház, a tabáni Alexandriai Szent Katalin-plébániatemplom, mellette, az Apród utcában a Virág Benedek-ház és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum épülete, a Döbrentei utcában három, az Attila úton és a Czakó utcában egy-egy műemlék ház maradt ránk az egykori, legendásan romantikus hangulatú Tabánból. Jelentős része zöldterület, pihenőpark, amely popzenei fesztiváloknak is helyet ad.