bplogo
 

IV. Kul-Túra - Újbuda

Túra leírás

Negyedik túraként ajánljuk a Bika domb bejárását, a Karinthy Színház, a Fővárosi Művelődési Ház és a Fonó Budai Zeneház programjainak megtekintését.

Bika-domb

Kiindulópont: Bika-domb, Kelenföldi lakótelep

1967 és 1983 között épült, parkosítása az 1980-as évekre tehető.
Rendezett park és játszótér található itt, ahol több korosztály is megtalálhatja a kikapcsolódásához szükséges feltételeket és eszközöket.
Szép időben kellemes perceket, órákat lehet itt eltölteni.

További informácó>>>

 

2. állomás: Karinthy Színház (1115 Bpudapest, Bartók Béla út 130.)

Karinthy SzínházKarinthy Színház még jóval a rendszerváltás előtt alakult, vállalkozásként. Úttörő tevékenysége, Buda egyetlen folyamatosan játszó, önálló kőszínházaként, a színházi struktúraváltás egyik példája is, mely ma már sajátos szellemiséget hordozó színházi műhellyé válva mind a szakma és a kritika, mind a közönség támogatását élvezi. A megalakulást a XI. kerületi Tanács bátorsága tette lehetővé.

A Karinthy műveken túl, továbbra is magyar szerzők sorát tartja műsorán: Hubay, Szakonyi, Páskándi, Fekete István, Szomory, Molnár, Aszlányi, Vadnay, Szerb Antal, Gábor Andor, Tabi László, Kellér Dezső, Eisemann, Örkény és mások műveinek bemutatásával.

A világ drámairodalmából a legkülönfélébb irányzatok szerzői közül: Shakespeare, Csehov, Wedekind, Moreto, Neil Simon, A. Christie, Steinbeck, Priestley és mások darabjai szerepelnek a repertoárban.

A nagyközönség igényeit figyelembe véve nagysikerű, ám mindig színvonalas vígjátékok sorával, széles tömegbázist építve, a Karinthy Színházat nemcsak a XI. kerület, de egész Buda, sőt, ma már, Budapest egyik népszerű színházává avatta.

A Karinthy Színház folyamatosan helyet biztosít más együttesek bemutatkozásának is, ezzel is színesítve művészi palettáját. Így került bemutatásra a Pelegrinus amatőr színház két produkciója is Shakespeare Viharja és a Csipkerózsika.

Itt tájékozódhat a Karinthy Színház aktuális műsoráról>>>

3. állomás: Fővárosi Művelődési Ház (1119 Budapest XI., Fehérvári út 47.)

FMHAz FMH néven ismert művelődési ház 1951 óta élvezi több generáció bizalmát.

A ház aktuális programkínálatát itt tekintheti meg>>>

 

 

 

4. állomás:  Fonó Budai Zeneház (1116 Budapest, Sztregova u. 3.)

Fonó Budai Zeneház ...legyen egy hely, ahol össze lehet jönni...

Az aktuális programokat itt olvashatja>>>

Állomások

Javascript is required to view this map.

Túra állomások

Bika-domb

A Kelenföldi lakótelep 1967 és 1983 között épült, parkosítása az 1980-as évekre tehető. Rendezett park és játszótér található itt, ahol több korosztály is megtalálhatja a kikapcsolódásához szükséges feltételeket és eszközöket. Szép időben kellemes perceket, órákat lehet itt eltölteni.

Fonó Budai Zeneház

Telefonszám: 
+36 1 206 5300
e-mail cím: 
fono [at] fono [dot] hu

Karinthy Színház

Telefonszám: 
+36 12 038 994
e-mail cím: 
karinthy [dot] szinhaz [at] gmail [dot] com

TEMI Fővárosi Művelődési Ház

Telefonszám: 
+36 12 033 868
e-mail cím: 
fmh [at] fmhnet [dot] hu